A kanálhajlítók, parafenomének és más csodadoktorok legelkötelezettebb kritikusai közé tartozott a napokban elhunyt James Randi.
2020. november 12. 04:03
p
0
Mentés
Október 20-án, 92 éves korában elhunyt James Randi amerikai bűvész, a nemzetközi tudomány-népszerűsítés és az úgynevezett szkeptikus mozgalom világhírű személyisége. A torontói születésű Randall James Zwinge munkássága sok tekintetben megtermékenyítőleg hatott a tudománykommunikációra.
Fotó: Wikipédia
Randi bűvészi-művészi szempontból aktív, fiatalabb évei során elsősorban szabadulóművészként vált ismertté Amerikában. 1981-ben róla nevezték el a 3163/1981 QM C jelű kisbolygót, ami már akkor jelezte a tengerentúli tudományos világ tiszteletét a munkássága iránt, amellyel a természeti jelenségeket igyekezett közelebb hozni, átélhetővé tenni a kutatások világában kevéssé jártas közönség számára.
Magyarországon leginkább azért lett a neve széles körben ismert, mert felvette a küzdelmet a magát természetfeletti képességekkel felruházottnak hirdető parafenoménnel, a magyar származású Uri Gellerrel, vagyis Gellér Györggyel. Randi színpadi és televíziós szereplései során számos alkalommal bizonyította, hogy Geller egyik leghíresebb produkciója, a kanálhajlítás hátterében nem természetfeletti képességek rejlenek, hanem egyszerű bűvésztrükkök.
A produkciót egyebek mellett 1992-ben Budapesten, a Planetáriumban rendezett bemutatóján is leleplezte, éppúgy, mint az állítólagos manilai csodadoktor puszta kézzel a testbe hatoló „gyógyítási” módszereit.
A kulturális és innovációs miniszter szerint miközben Brüsszel az egyetemeinket azzal támadja, hogy nem elég autonómok, saját hatalmának kiterjesztésére törekszik. Interjúnk.
Tengerpartunk ugyan nincsen, ez sokszor behozhatatlan hátrány a gazdaságban, kereskedelemben, és soha nem leszünk nagy hajós nemzet. De a világűrrel mindenki egyformán határos. Ungváry Zsolt írása.
„Ez a misszió nemcsak a világűrről szól, hanem arról is, hogyan tápláljuk biztonságosan a jövő generációit itt, a Földön” – írta a közreműködő az ORION Űrnemzedék Alapítvány.
A több mint négyszáz olvasó kvízjátékon vehetett részt, meghallgathatta, mit gondol Schmidt Mária a világról és élvezhette Lotfi Begiék szenzációs koncertjét.